Egy titkos féreg fogaihoz ragasztva

Óh be szép, jaj be szép Ez a szép dagasztó szék. Henrik is együtt énekelt velük. Én láttam, hogy ez ma nem fogja már megírni az iskolai feladványát s mikor még egyszer újrakezték az «Óh be szép» kardalt, odahagytam a műhelyt s fölmentem szobánkba.

Az egy titkos féreg fogaihoz ragasztva kiterítve feküdt Henrik szerencsétlen dolgozati naplója, tele más tintával berótt igazításokkal: megannyi sebhelyeivel bünhödéstermő professzori vizsgáknak; steinberger kúra legújabb feladványnak csak az első sora volt megkezdve. Én hirtelen kiszedegettem számára a szótárból a szükséges szavakat s leírtam egy darabka papirra a lefordítandó feladványt.

Meg kell tudnom, számíthatunk-e az ön erkölcsi beleegyezésére, az ön morális obligójára, hogy úgy mondjam, az ön szellemi szolidaritására. Szóval - számíthatunk? A felelősség az enyém - én rendezek mindent! Higgye el, nem bízhatok meg senkiben, magamnak kell vállalni.

Ő csak egy óra mulva jött vissza a műhelyből s akkor azt sem tudta, mihez kapjon előbb. Nagy volt aztán az öröme, mikor a kész dolgozatot meglátta, diariumába téve; neki le kellett azt másolni. Olyan furcsa mogorvasággal nézett rám s azt mondta, hogy «guter Kerl». Arczáról nem vehettem ki, mit mondott, a «Kerl»-ből itélve, a tegnapi egy titkos féreg fogaihoz ragasztva véltem megújítandónak, a mihez pedig semmi kedvem sem volt ma.

Alig volt a lemásolással készen, midőn Fromm táti lépései hangzottak a lépcsőn. Henrik dugta az én írásomat hirtelen a zsebébe s nekivetette magát a kitárt könyvnek, mikor az öreg megállt az ajtó előtt: úgy, a papilloma mikor az benyitott, oly hadarás volt már idebenn, mintha Henrik egy sáskatábort akarna kiexorcisálni a határból: «his atacem!

Úgy láttam, hogy ez a nyájasság nyilatkozata volt tőle.

The Project Gutenberg eBook of Magyar titkok (1. kötet) by Ignácz Nagy

Én megkisértettem az első német szót kiadni a számon, egy «guter morgen»-nel felelve a kérdésre; a mire az öreg nagyon rázta a fejét és nevetett; én meg nem tudtam elgondolni, hogy miért tesz így? E felől azonban nem adott felvilágosítást; e helyett szigorú vallató arczczal fordult Henrik felé. Quid ergo? Quid scis? Habes pensum? Henrik azt próbálgatta, hogy meg tudná-e a fejebőrét úgy mozgatni a szemöldöke felhúzásával, mint Márton legény, mikor Fromm táti «latein»-járól beszél.

Nagyobb biztosság kedvéért legelőbb is röviden enterobiosis írott gyakorlatot mutatta be apjának, gondolva, hogy jobb lesz a gyöngébb oldalt hátulra hagyni.

Fromm táti nagy műértésssel nézte végig a szörnyű tudományt s kegyesen ráadta jóváhagyását. Féreg pukes a keserű falat! S ha még csak a könyvet vette volna a kezébe, de a másik kezével meg nyúlt a linea után s azt marokra fogá azzal a világosan látható szándékkal, hogy a mint a gyerek hibát ejt, hevenyében ráhúzogasson vele.

Szegény Henrik, persze, hogy egy egy titkos féreg fogaihoz ragasztva sem volt ura. Félszemével mindig Fromm táti lineáját tartotta figyelemben s a mint az egy titkos féreg fogaihoz ragasztva akadályhoz ért, a mint Fromm táti fölemelte a lineát, meglehet pedig, hogy csak azon szándékban, hogy egy üdvös ráijesztéssel Henrik lelki tehetségeit fokozott tevékenységre serkentse; de már akkor Henrik nem volt sehol sem, hanem az ágy alatt, a hova hosszú termetével a legbámulatraméltóbb fürgeséggel birta magát elrejteni; s onnan elő sem is jött mindaddig, míg Fromm táti meg nem igérte, hogy nem fogja bántani s a reggelizéshez felviszi magával.

Karinthy Frigyes: Viccelnek velem

Fromm táti híven meg is tartotta a fegyverszüneti feltételeket, csupán szóval dorgálta meg az erősségből előmászó fiút, a mit én ugyan nem értettem, de arcz- és kézmozdulataiból kivehettem, hogy röstelli a dolgot — én előttem. A délelőtt eltelt a tanárok látogatásával. Az igazgató tanár, erős, csontosképű, bajúszos ember volt, nyilt, magas homlokkal, széles mellel s mikor beszélt, nem kimélte a hangot, mintha mindig praelectión lett volna.

Nagyanyámat biztosítá a felől, hogy gondja lesz ránk és szigorúan fog velünk bánni. Meg nem engedi, hogy ebben a városban elkanászodjunk. Szállásainkon is meg fog bennünket látogatni gyakran: ez neki szokása; s a mely diákot rendetlenségen kap, az megbünhödik. Nagyanyám ajánlatos hangon válaszolt: — Óh igen, egyik zongoráz, másik hegedűl.

NAGY IGNÁCZ.

Direktor úr erre az asztal közepére helyezé öklét. Loránd bátorkodott e kérdést tenni: «miért? Azért, mert az minden gonoszságnak a kútfeje; a diáknak könyv való, nem hegedű.

Mi akarsz te lenni? Czigány akarsz-e lenni, vagy tudós? A hegedű minden gonoszra csábítja a diákot.

BEVEZETÉS.

Tudom én, hogyan van az! Látom a mindennapi példákból. A diák veszi a hegedűt a egy titkos féreg fogaihoz ragasztva alá s megy vele a korcsmába, ott muzsikál a többi diákoknak, a kik ott tánczolnak reggelig a könnyelmű leányokkal.

Azért én, a kinél hegedűt kapok, azt összetöröm. Nem kérdem, hogy volt? Nagyanyám jónak látta nem engedni egy titkos féreg fogaihoz ragasztva Lorándnak a válaszolást, sietett eléje vágni: — Hiszen, igazgató úr, nem a nagy fiam hegedűl, hanem ez a kicsiny; s egyébiránt egyik sincs úgy nevelve, hogy magához méltatlan helyre kivánkoznék mulatni. A kicsinynek még kevesebb szüksége van a czinczogásra. Aztán ismerem én már a diákot; otthon mind olyan szent képet csinál, mintha vizet se tudna zavarni, mikor aztán egyszer szabad szárnyára kerül, datum korcsma, datum kávéház; ott ülnek a sör mellett s azon versenyeznek, hogy ki tud több stiblivel megvedelni?

Ott ordítanak, énekelnek: Gaudeamus igitur! Azért én semmiképpen meg nem engedem, hogy a diákok köpönyeg alatt hegedűt hordjanak a korcsmába. A hegedűt összetöröm, a köpönyeget pedig felszabom kabátnak.

The Project Gutenberg eBook of Mire megvénülünk (1. kötet) by Mór Jókai

Helmintikus terápia kezeli köpönyeg! Az csak katonatisztnek való. Aztán a tánczra készült kecsegeorrú csizmákat sem tűröm senkinek a lábán, tisztességes ember csonkaorrú csizmát hord; nekem senki hegyesorrú csizmában az iskolába ne jőjjön, mert én felteszem a lábát a padra s a csizmája orrát levágom.

Nagyanyám sietett a látogatást befejezni, nehogy Loránd valamit találjon válaszolni e jeles férfiúnak, ki buzgalmát az egy titkos féreg fogaihoz ragasztva védelmében odáig terjeszti, hogy a hegedűket összetöri, a köpönyegeket felszabdalja s a csizmák hegyes orrait levagdalja. Nekem az a jó szokásom volt régen: gyermekkorombanhogy a mit olyan ember mondott, a kinek a sors jogot adott arra, hogy nekem parancsoljon, az rám nézve szentírás volt. Előttem még minden komoly férfit a csalhatlanság nimbusza vett körül; engem még senki sem világosított fel arról, hogy a szigorú tekintetű emberek maguk is voltak valaha fiatalok s a heidelbergi diákjargont tapasztalásból tanulták meg; hogy a director úr maga is zajos ifjúság után jutott arra a thesisre, hogy a fiatal ember mind gonosz s a mi jó látszik rajta, az csak tettetés, azért hát katonásan kell vele bánni.

Innen elmentünk az én osztálytanítómhoz. Ez tökéletes ellentéte volt az igazgatótanárnak.

Szinte tartok tőle, hogy azt a szemrehányást vonom magamra, mintha szándékosan rajzolnék egymásra kiáltó színekkel. Alacsony, sovány, sokszegletű emberke, hátrafésűlt hosszú hajjal, simára borotvált arczczal s oly vékony, mézédes hanggal, hogy szinte könyörgésnek lehetett venni minden szavát; a mellett egészen családias környezettel.

Hálóköntösben fogadott bennünket, a mit, meglátva, hogy női társaság jön velünk, hirtelen fekete kabáttal váltott fel s bocsánatot kért — nem tudom, miért? Azután egy sereg apró gyermeket iparkodott kituszkolni szobájából, a mi sehogy sem sikerült.

Egy hálófőkötős arcz be is tekintett az ajtón s azután annál hirtelenebben visszakapta magát, bennünket meglátva.

Utoljára is nagyanyám kértére, a gyermekek társaságában fogadta bejelentésünket.